Igazolhat a Madrid akárhány – egyébként kifejezetten erős személyiségû – világsztárt, a Főnök, az el Jefe titulus Fernando Hierrónak, a csapatkapitánynak jár. Csak némi ellentmondás, hogy ugyanakkor éppen a középső védő posztjára keres a legrégebb óta játékost a királyi klub, most is akadnak, akik biztosra veszik, hogy a nyáron az Ajax klasszis hátvédje, Christian Chivu leszerződik a világ első számú klubcsapatához, alkalmasint éppen Hierro helyére. Ugyanakkor az is látható, a támadásorientált madridi játékban nagy szükség van a veterán védőre, természetes, hogy ha ő a pályán van, sokkal inkább ,,kézben van tartva” a védelem, mintha Pavón kerülne a csapatba. Persze azt se feledjük, Fernando Hierro intézmény Spanyolországban, csak Zubizarreta játszott nála többször a válogatottban, s csak Raúl szerzett nála több gólt a nemzeti tizenegyben. A Madrid jelenlegi keretéből senki sem játszott nála több élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Mindez megér egy válogatást a vele készült interjukból, nemde?

Mi Fernando Hierro igazi posztja? Fura, hogy a spanyol válogatott góllövőlistáját a Vörös Fúriából való visszavonulásakor még vezető futballista sohasem játszott csatárt, nem?
Elárulom, pályafutásom elején még középcsatárt is játszottam a málagai kiscsapatokban. De nem akarok úgy tenni, mintha nem érteném a kérdés lényegét. Tényleg különös, hogy Spanyolország futballtörténelmének legnagyobb csatárai – hogy csak néhány nevet említsek –, Alfredo Di Stéfano, Emilio Butragueño vagy Carlos Santillana mögöttem vannak a válogatott góllövőlistáján. De ha ezeket a neveket felidézem, csak még büszkébb vagyok a góljaimra. Ma már középső védő vagyok, pályafutásom elején középpályást is játszottam. A legszebbet, s talán a legtalálóbbat Santiago Segurola írta rólam az El Paísban: „Hierro védő, egy csatár szívével és lelkével.”
Ha nem sértődsz meg, megállapítjuk, hogy nem vagy akárcsak madridi klubtársaiddal összehasonlítva sem szupertechnikás. Mégis elég sok gólt szereztél. Ismert egy statisztika, mely szerint mindössze három védő volt nálad gólerősebb a különböző élvonalbeli bajnokságokban, Ronald Koeman, Daniel Passarella és az ugyancsak argentin Bauza.
Láttam a Don Balonban ezt a listát, nagyon hízelgő. Egyébként akik előttem vannak, azok sem a technikájúkkal, legfeljebb a rúgó- vagy a fejelőtechnikájukkal tüntek ki. Én általában vagy távoli lövésből, vagy fejesből, esetleg büntetőből lőttem a góljaimat az utóbbi időben. De ha már ez szóba került, elárulok egy titkot. Ha bekapcsolódom a támadásokba, vagy azt is mondhatnám, hogy amikor jó egy évtizeddel ezelőtt, még középpályást játszva, rendszeresen bekapcsolódtam a támadásokba, sokkal több ösztönösség volt a játékomban. A védekezést, a védőjátékot tanultam. Még manapság is, ha úgy érzem, gyengébben futballoztam, megnézem a meccset újra videóról, s igyekszem rájönni, miben hibáztam. A csatárjáték nagyon sok ösztönös elemet kíván, a legjobb támadók ösztönös zsenik. Ám a védőmunka szinte minden eleme tanulható. Azt mondják, manapság a játékom egyik erőssége a jó helyezkedés. Nyilván kell hozzá érzék, de leginkább rutin, ha úgy tetszik, tanulás kérdése.
Mikor lendülsz előre? Szinte megszólal benned egy kis hang, hogy most?
Hátulról elég jól áttekinthető a játék. Egyszercsak tényleg mintha egy belső hang szólalna meg bennem, azt ,,hallom”, milyen kár, hogy nem tudok előremenni és lőni. Máskor meg, ha a helyzet úgy kívánja, már indulok is. De ma már első a biztonság. Ugyanakkor tudom, hogy nem születtem védőnek.
Sok futballista volt a családodban, ám csatár egy sem. Miért?
Így alakult. Pedig mindannyian szerettünk gólt lőni. De a legfontosabb a csapat győzelme. Apám a harmadik osztályig jutott, sőt három bátyám, Pepe, Antonio és Manuel is eljutott valamelyik ligacsapatig. Manuel, azaz Manolo játszott azon a meccsen is, amelyen bemutatkoztam a spanyol első ligában.
Mi volt a közös a játékotokban?
Talán a fékezhetetlen győzelmi vágy. Még az edzéseken sem bírok veszíteni. Egyszerûen megőrülök azért, hogy mindent megnyerjek, ez hajt még mindig előre.
John Toshack, korábbi edződ mesélt egy történetet, illusztrálva éppen azt, amiről az előbb beszéltél. Állítólag Svájcban, 1999 nyarán esett meg, hogy egy egyszerû edzésen, az egymás közötti játékban nem adta meg a gólodat. Te pedig dúltál-fúltál, s nem értetted, mit akar, amikor a tréning végén azt mondta, Fernando, ne szívd mellre, ez csak egy egyszerû edzésjáték volt.
Én nem törődöm azzal, milyen szituációban ér igazságtalanság. Nem bírom elviselni a vereséget. De azt sem, ha valaki nem az én szám íze szerint csinálja a dolgát, legyen az ellenfél, bíró vagy éppen csapattárs.
Beszélnek egy másik esetről, amelyben az akkor még a Madridban játszó Seedorffal tûztél össze egy BL-mérkőzés után.
Régi történet, ne bolygassuk. Úgy éreztem, nem szakad meg a győzelemért, nálam meg nincs ennél nagyobb bûn.
Mi volt a legnagyobb vágyad pályafutásod során?
Miután a Madrid játékosa lettem, arra vágytam, hogy nyerjük meg a Bajnokok Ligáját. A mi klubunkban ennek a trófeának különleges jelentősége van. Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor először a magasba emelhettem. Immár háromszor megnyertük, de nem tudok betelni vele. Az idén különösen fontos lenne megint győzni, mert 1990, a nagy Milan sikere óta senki sem tudta megvédeni a címét. Azt hiszem, jó esélyünk van rá, hiszen nagyon erős a játékosállományunk.
Tényleg: mennyire erős a Madrid kerete?
A világ tíz legjobb játékosából öt-hat, de lehet, hogy még több nálunk játszik. Ha ma valaki felír egy világválogatottat, biztos, hogy legalább hat-hét madridit beleír. Ki tud ezzel vetélkedni? Még valami nagyon fontos: a mi Madridunk méltó a régi legendás csapathoz. Aki eljön bennünket megnézni a Bernabéu stadionba, az azzal a biztos tudattal ül le meccset nézni, hogy kilencven percen át támadófutballt lát majd. S ez nagyon fontos.
Az előbb szóba került a világválogatott. Ki lenne a kapus?
Iker Casillas.
Csak azért, mert állítólag te beszélted rá Vicente del Bosquét tavaly tavasszal, hogy a hullámvölgybe került fiatal kapust cserélje le Césarra.
Nekem az a fontos, hogy mindig nyerjünk. Ezért azt szeretném, hogy mindig a legjobb formában lévők játszanak. A csapatösszeállításban nincs barátság. Casillasnak jót tett a pihenő, azóta kitûnő formában véd.
A világbajnokságon is remekelt, veled együtt. Jelentett bármiféle elégtételt a kiesés után, hogy bekerültél az All Star-csapatba?
Egy ilyen kiválasztást mindenki megtisztelőnek kell, hogy tartson. De nem múlasztja el a fájdalmat. Nem tagadom, a dél-koreaiak elleni meccs után tehetetlen dühömben sírtam a gyepen. Tudtam, hogy az egyiptomi bíró elcsalta a mérkőzést, mégsem tehettem semmit. Így zárult le a válogatottbeli karrierem. Pedig ezzel a csapattal akár a világbajnoki címet is megnyerhettük volna. Ha marad valami miatt hiányérzetem, az talán a válogatott miatt lesz. A selecciónnal nem tudtunk olyan sikereket elérni, mint a Madriddal, a nagy tornákon rendre balszerencsénk volt, vagy a bírók babráltak ki velünk.
A válogatottól már elbúcsúztál, a klubodban még játszol. Meddig?
Nem tudom, mostanában tárgyalunk majd Jorge Valdanóval a szerződésem meghosszabbításáról. Szeretnék még játszani, nem érzem, hogy elszállt volna felettem az idő. Szüksége van még rám a Madridnak. Ha bárki azt hiszi, hogy pótolható vagyok, nagyon téved. Engem nem lehet klónozni.

Fernando Ruíz Hierro

Posztja: középső védő
Született: Vélez Malaga, 1968. március 23
. Magassága/súlya: 187 cm/84 kg
Klubjai: Vélez Málaga, Atlético Malagueno, FC Málaga (1985–1987), Valladolid (1987–1989), Real Madrid (1989–)
Sikerei: spanyol bajnok (1990, 1995, 1997, 2001), Spanyol Kupa-győztes (1993), spanyol Szuperkupa-győztes (1990, 1997), a Bajnokok Ligája győztese (1998, 2000, 2002), Világkupa-győztes (1998, 2002), európai Szuperkupa-győztes (2002)